| SAJTÓKÖZLEMÉNY |
|
|
| 2009. május 27. |
(London) „A világ időzített társadalmi, politikai és gazdasági bombán ül, amelyet belülről egy mindent elsöprő emberi jogi válsággal töltöttek meg” – mondta Irene Khan, az Amnesty International főtitkára a szervezet 2009-es beszámolójának ismertetésekor, amely Az emberi jogok helyzete a nagyvilágban címet viseli.
„A gazdasági válság alatt, a mélyben egy még veszélyesebb emberi jogi válság húzódik meg” – nyilatkozta Irene Khan. – „A gazdaság mélyrepülése növelte a jogi visszaélések számát, elterelte róluk a figyelmet, és új problémákat generált. Hogy úgymond biztonságos állapotot teremtsenek, lábbal tiportak az emberi jogokon. Most pedig ismét visszaminősítették őket, hogy fellendítsék a gazdaságot.”
„Világszerte új emberi jogi egyezményekre van szükség, amelyek nem puszta szóvirágok, hanem elkötelezettséget és valós kormányintézkedéseket hoznak magukkal, hogy hatástalanítsák az emberi jogokat veszélyeztető bombát. A politikai vezetőknek éppolyan céltudatosan kell támogatniuk az emberi jogi kérdéseket, mint a gazdaságot.”
„Emberek milliárdjai élnek bizonytalan, igazságtalan és méltatlan körülmények között” – folytatta Irene Khan. – „A mostani világválság lényege az élelem, a munkalehetőség, az ivóvíz, a termőföld hiánya és a lakóhelyek számának csökkenése, valamint a nélkülözés és a hátrányos megkülönböztetés, a növekvő társadalmi egyenlőtlenség, idegengyűlölet és rasszizmus, továbbá az erőszak és elnyomás.”
„Egyre több a zavarkeltő, politikai indíttatású erőszakra utaló jel, és félő, hogy a recesszió még inkább növeli az elnyomást” – nyilatkozta Irene Khan, aki azt is megemlítette, hogy pl. Tunéziában, Egyiptomban, Kamerunban és más afrikai országokban a kormányzat keményen fellépett a gazdasági, társadalmi és politikai válság ellen tüntetőkkel szemben. A rendőrség és más biztonsági erők jellemzően büntetlenül tevékenykedhettek. „Kína és Oroszország esete jól példázza, hogy a piac szabadsága nem jár társadalmi szabadsággal” – folytatta Irene Khan. – „Tavaly minden földrészen számos emberi jogi aktivistát, újságírót, jogászt, szakszervezeti vezetőt és más, civil szervezeti vezetőt zaklattak, támadtak meg vagy öltek meg büntetlenül.” A főtitkár asszony arról is beszélt, hogy a politikai vezetők elsősorban a világgazdaság felvirágoztatását célzó próbálkozásokra összpontosítanak, miközben szemet hunynak az emberi jogok nagyfokú megsértését eredményező halálos konfliktusok felett. „Gázától Dárfúrig, Kelet-Kongótól Srí Lanka északi részéig a helyi konfliktusok iszonyú emberáldozatot követeltek, a nemzetközi közösség pedig megdöbbentően közönyösen reagált a történtekre. Szomáliában igen komoly erőforrásokat fordítanak a part menti kalózkodás felszámolására, de nem törődnek a civil lakosok életét kioltó fegyverek behozatalával. Afganisztánban és Pakisztánban fegyveres harcok dúlnak, miközben háttérbe szorulnak az emberi jogok és a konfliktusok emberi oldala” – mondta Irene Khan.
„Ha az egyik válságot figyelmen kívül hagyjuk, és csak egy másikra figyelünk, azzal mindkettőt elmélyítjük. A gazdaság talpra állása sem fenntartható, sem igazságos nem lesz, ha az egyes kormányzatok nem birkóznak meg a szegénységet okozó és növelő visszaélésekkel, valamint a további erőszakhoz vezető fegyveres konfliktusokkal.”
Hozzátette: „A G20-országok új vezetősége elavult, kudarcot vallott módon közelíti meg az emberi jogok kérdéskörét. A visszaélések; a cselekvés nélküli ígérgetések; az, hogy méltányolják az emberi jogokat más országokban, de semmibe veszik a saját hazájukban; illetve az, hogy megvédik szövetségeseiket a felelősségre vonástól – nos, mindez nem ébreszt bizalmat a G20-as országok teljes vezetőségével szemben, ami az emberi jogokat illeti.” Az Amnesty International kiemelte, hogy az új, az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi megegyezés nem történhet szelektív alapon. A nemzetközi politikai vezetők elvesztik hitelüket, és nem dolgozhatnak eredményesen, ha nem mennek szembe a megszokásokkal, és nem növelik meg az emberi jogokkal szembeni kívánalmaikat. „Üdvözöltük Obama elnök úr azon döntését, hogy bezáratja a guantánamói fogolytábort, és elutasítja az erőszakot. Arra biztatjuk, hogy a felelősöket állítsa bíróság elé. A felelősségre vonhatóság növeli – nem pedig csökkenti – a nemzetközi biztonságot és az USA erkölcsi tekintélyét” – tette hozzá Irene Khan. Khan asszony, miután megemlítette, hogy az emberi jogi válsággal égető szükség van a változásra, beszámolt az Amnesty International új, „Méltóságot mindenkinek” elnevezésű nemzetközi kampányáról, amelynek célja, hogy visszaszorítsa a szegénységet okozó és növelő visszaéléseket. „Az új kampány elsődleges megcélzottja az USA és Kína. Az Egyesült Államok ugyanis nem fogadja el a gazdasági, kulturális és társadalmi jogok eszméjét, míg Kína nem tartja tiszteletben a polgári és politikai jogokat. Mindkét kormányzatnak tudomásul kell vennie, hogy mindenkit megillet valamennyi emberi jog” – tette hozzá Irene Khan. „A nemzetközi problémák megoldásának alapját az emberi jogok nemzetközi elismerése adja – a világ politikai elitjének pedig példát kell mutatnia e téren.” Háttér információk: 1. Az Amnesty International 2009-es beszámolója, a szervezetnek az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi felmérése a 2008. január és december között 157 országban történt emberi jogi történésekkel foglalkozik. Az előszóban elemzés olvasható a gazdasági válság, ill. az egyéb emberi jogi történések hatásairól. A helyi történéseket összefoglaló írások példákat hoznak a nélkülözésre, a kirekesztésre, a bizonytalan életkörülményekre és az elnyomásra. 2. Az Amnesty International „Méltóságot mindenkinek” elnevezésű kampányának célja:
A kampány az alábbiakra összpontosít:
|







(London) „A világ időzített társadalmi, politikai és gazdasági bombán ül, amelyet belülről egy mindent elsöprő emberi jogi válsággal töltöttek meg” – mondta Irene Khan, az Amnesty International főtitkára a szervezet 2009-es beszámolójának ismertetésekor, amely Az emberi jogok helyzete a nagyvilágban címet viseli.